Nagyon izgultam, hátha kiderül a neme, és végre vége a találgatásoknak. Idegesítenek a családtagok, rokonok, barátok és ismeretlenek sürgető kérdése: "és tudjátok már, hogy fiú lesz vagy lány?"
A többi ember jobban izgul, hogy fiú legyen, mint mi
Engem komolyan nem izgat, hogy fiú legyen, hisz nagyon szeretek lányos anya lenni! A lényeg, hogy egészséges legyen!
Az UH-ra úgy mentünk be, hogy mondtam a dokinak, hogy ha látja, mi van a lába között, kérem mondja el, mert 3 lány után érdekel minket, hogy sikerült-e fiút összehoznunk. Nem szólt rá semmit.
A monitort a falon nem kapcsolták be, a hangot se, ígynem láttam a kicsikémet és nem hallottam a szívverését se. Nem baj, gondoltam, legalább Gábor látja, és talán megtudjuk, hogy fiú vagy lány.
Elkezdte a vizsgálatot, diktálta az asszisztensnek, minden rendben volt. De a lábaközére nem tért ki.
Úgy búcsúzott, hogy "úgy néz ki, egészséges. Viszont látásra!"
A sírás fojtogatott, olyan csalódott voltam:( Közben tudtam, hogy örülnöm kellene, mert minden rendben van a kicsivel, és ugye ez a lényeg.
De még a nevét se találtuk ki, se a fiú, se a lány esetére, és felére csökkent volna a lehetőségek száma, ha megtudjuk, hogy milyen nemű.
Elmentünk ebédelni az Aranygaluskába. A paleós menü se igazán ízlett, kellett sietnünk a vonathoz, így a Lipóti pékség paleós zserbóját is ki kellett hagynunk:(
Gábor kirakott engem és a Borit az állomás előtt, amit épp felújítanak, Ő meg elment leparkolni. Ahogy siettünk a jegypénztár felé, Bori mondta: "Anya, szólj, ha szaladni kell, mert tudok ám szaladni!" De nem voltunk késésben, nem szaladtunk.
Még jó, mert a következő pillanatban akkorát estünk, mint az ólajtó:(
A járdán kiállt egy vas a földből, és el volt hajlítva a földdel vízszintesen, úgy elgáncsolt minket, mint annak a rendje! Irtó nagyot estem a jobb térdemre, azt hittem, nem tudok felkelni se.
Sírtam a fájdalomtól, nem tudtam abbahagyni. Szegény Borika nagyon megijedt tőlem, még sírni is elfelejtett, aggódva nézett engem, nem gyakran lát sírni.
Elbicegtem a jegypénztárig, majd a vonatig, közben végig sírtam. Gáborral ott találkoztunk, a vállán jól kisírtam magam, majdnem fent is maradt a vonaton (már sípoltak az ajtók, hogy záródnak, mikor még fent volt és vigasztalt). De végül le tudott szállni.
Az úton hazafele tartottam magam Bori miatt, de égtelenül fájt a térdem, és az UH miatt is csalódott voltam.
Bori se akart aludni, de végül Sásdon elnyomta az álom:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése