2016. július 7., csütörtök

Mesebeli szám

Ma, 7. hónap 7-én Ilka 7 hónapos, 7 kg és 70 cm:)

Irtó cuki, már lehet csikizni, kukucskálós játékot játszani Vele, fordul hátról-hasra, hasról-hátra, kinyomja a felsőtestét, felhúzza maga alá a térdeit és rugózik előre-hátra (kutyázik):

Az ágyban is keresztbe-kasul forgolódik, ma reggel már a szökést is megkísérelte:
Sokat játszik már a hangjával is, méltatlankodni nagyon tud, de ha megkapja a figyelmet, rögtön átvált mosolygósba:
Napközben alszik még 3-szor hosszabbat, viszont éjszaka 2-3 óránként ébred, de szopi után simán vissza is alszik.
Talán már kevés Neki az anyatej, el kéne kezdenem a hozzátáplálást, csak halogatom:)

Foga még nincs. De már régóta nagyon nyálzik.

Cumija van még, azzal alszik el, napközben csak rágcsálja és játszik vele.





Lesántultam:(

Szombaton hajnalban keltem. Szeretem a friss nyári reggeleket, gondoltam, kimegyek az udvarra kávézni, amíg a család alszik, és nyugi van.
Ha már kint voltam, gondoltam, feltöltöm a medencét vízzel, hogy délutánra felmelegedjen, és tudjanak a lányok locsizni. Ahogy a kerti csap felé mentem, a jobb lábfejem kibicsaklott. Nagyon-nagyon fájt. Hosszú percekig a pince falán ülve gyűjtöttem erőt, hogy be tudjak sántikálni a házba.
Felébresztettem a Gábort, hogy baj van, lehet, hogy eltört a lábam:(
Fél óra múlva már egy nagy lila búb volt a lábfejemen:
Szóltam anyának, aki épp készülődött a Balcsira nyaralót-takarítani, de inkább Pécsre jött segíteni.
Gábor a tervek szerint fél 8-kor indult volna Barcsra az emeletes ágyért, és vitte volna a Balcsira, de Neki is újra kellett terveznie.
Áthívtuk a Kati nénit és 8 körül indultunk az ügyeletre.
A 400 ágyas klinikán van a sürgősségi traumatológia. Gábor bevitt az ajtóig kocsival, aztán ki kellett mennie az utcai parkolóba. Még jó, hogy vittünk egy csatos hordozót, mert így egyszerűbb volt Neki a Ilkát is vinni és engem is betolni (tolókocsiba, mert abszolút nem tudtam rálépni a jobb lábamra).
14 éven aluli gyerek a sürgősségin nem tartózkodhat, így engem ott hagytak várakozni (azt mondták, 2-4 óra is lehet, mire sorra kerülök), ők meg kimentek sétálni.
Gábor elment reggelit venni és meg is ette, Ilka meg édesdeden szunyált rajta:)

Nekem szörnyű volt a várakozás. Vittem újságot, de nagyon nehezen tudtam arra koncentrálni, amit olvasok, mikor körülöttem az emberek nyögdécseltek, véreztek, kórtörténeteiket mesélték egymásnak:(
Mindehhez jött a bűz... Nem is részletezem tovább.

A mellettem szintén tolókocsiban ülő néni csak a leletére várakozott, de kihasználta az alkalmat, hogy minden körülötte lévőnek elmesélje a 70 éves élete alatt ért baleseteket és betegségeket. Engem se hagyott ki:( Próbáltam csak látszólag figyelni, nem megjegyezni a sok nyavalyát. Amikor végre megcsörrent a telefonom, és fölvettem, még pofát vágott, hogy nem rá figyelek. Aztán ahogy leraktam, és megpróbáltam elmélyülni a Képmás újságomban, megint elkezdte: "Ha tud még egy kicsit rám figyelni..."

10-kor bejött a Gábor az Ilkával, hogy szoptassam meg. Betoltak egy elkülönítőbe, és miután végeztünk, szólítottak is.

Fiatalka dr.nőhöz kerültem, aki a várakozásom alatt egyszer tajtékozva kirohant és kiabálva kiosztotta a recepciósokat, hogy ne mindenkit hozzá küldjenek, mert el van úszva. Hát persze, hogy én is hozzá kerültem.
Meg se hallgatta, hogy mi történt, el akartam mesélni, de leintett, hogy most Ő beszél.
Megnyomkodta a lábam és azt mondta, hogy csináltathat röntgent, de akkor 2 napig nem szoptathatok!!! Etessem a gyereket tápszerrel addig. Vicc:) De valószínűleg nincs eltörve (ezer ilyenből 1 törés és 999 nem az), csak rándulás, fáslizzam, jegeljem, kenjem Fekete nadálytő krémmel és pihentessem.

Hazajöttünk, de aznap még annyira fájt nyugalmi helyzetben is, hogy többször sírtam a fájdalomtól.
Négykézláb másztam ki a fürdőszobába is.

Délután hozott Marci papa mankót, azzal ugráltam a bal lábamon, de a jobb még a levegőben lógatva is fájt.

Vasárnapra jobb lett kicsit, de ráállni még nem tudtam.

Hétfőn már kicsit ráálltam, de még inkább mankóval közlekedtem, kedden viszont már többször elfelejtettem, hol hagytam a mankóimat:)

Szerdán már sántikálva jártam, és csütörtöktől már 4 gyerekkel voltam itthon egyedül (hétfőn, kedden és szerdán Rita és Bori oviba járt).

Csúnya lila az ujjaim töve és a bokám alatt, de már nincs megduzzadva, és csak akkor szúr bele a fájdalom, amikor gördülni akarok a talpamon. Úgyhogy még sántikálva járok, de már bot nélkül:)
Mázli, hogy nem tört el!

De sajnos a Maminbaba órákat szüneteltetnem kell jó darabig.
Remélem augusztus végére teljesen rendbe jövök.
A Balcsi vize biztos meggyógyítja! :)