2013. augusztus 27., kedd

Bojka elvesztése

Durván hangzik, de csak fél percig nem volt meg:)

Tesco-ban vásároltunk családilag. A pénztárnál találkoztunk egy játszótérről ismert családdal, beszélgettünk, viccelődtünk velük.
Bojka nyüglődött a kocsiban, felvettem a hátamra csatosban, majd ott is nyüglődött, így levettem és ott kóricált mellettünk (persze nem engedte, hogy fogjam a kezét).

Kifele menet az ismerős apuka elszaladt még pisilni, pedig a Budai vámnál laknak, a Tesco-tól 1 percre. Elkezdtem Vele viccelődni, hogy ez már az öregség jele (öregedő férfiak gyakori problémája a gyakori vizelési inger, ez köztudott). Erre visszakérdezett, hogy hol a harmadik? Mármint gyerekünk. mert csak a Rita volt mellettünk, Terka meg a hordozóban.
Ez a kérdés már a parkolóban hangzott el, így rohantam vissza a boltba. Bojka békésen nézegette a pénzbedobással működésbe hozható űrhajót, ami az előtérben van, a két fotocellás ajtó között.
Nem volt megrémülve, nem is vette észre, hogy "elveszett".

Tanulság: mások ugratása helyett inkább a saját népes családom tagjait kell szemmel tartanom és teljes figyelmemet Nekik szentelnem.

Mindenfajta leszúró kommentet alázatosan elfogadok és szemlesütve elviselek:(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése