2016. március 10., csütörtök

Jó hírek

Ma voltam a két kicsivel tanácsadáson.

Terkának 3 éves státuszt csináltak, Ilkának meg 3 hónapos státuszt.

Terka 14,5 kiló és kereken 1 méter magas,
Ilka közel 6 kiló és közel 60 cm:)

Terka nagyon ügyes volt a vizsgálatokkor, minden feladatot megértett és maradéktalanul és hibátlanul teljesített.

Látásvizsgálat:
Le kellett takarnom az egyik szemét, kezeket ábrázoló kártyákat mutatott Neki a védőnő, egyre kisebbeket, és arra kellett fordítania a saját kezét, amerre a képen állnak az ujjak. Egyet se hibázott, a legkisebb képet is jól látta:)

Hallásvizsgálat:
Kapott egy fülhallgatót, sípoló és búgó hangok szóltak egyik és másik fülébe, meg kellett mutatnia, melyik fülében hallja a hangot. Az első pár hangjelzés után a védőnő rájött, hogy fordítva rakta rá a fejhallgatót, mert mindig a másik fülét mutatta, mint amelyikben szólt a hang.
Hibátlanul teljesítette ezt is, pedig volt, hogy egymás után 4-szer is ugyan abba a fülébe szólt a hang.
A védőnő szerint ezt a 3 évesek 90%-a nem tudja megcsinálni.
Bori ezt a feladatot 4 éves korában se értette, felváltva mutatott hol a jobb, hol a bal fülére:)

Vérnyomása 70/40, ami egy gyereknek tökéletes.

Nagyon megdicsérték, és matrica helyett tetkót kapott ajándékba:)

Ilkát a gyerekorvos vizsgálta meg. A kakis pelusát is megnézték, de nem tudtak belőle vért kimutatni! HURRÁ!
Így a tojás lett a ludas, a vérvételt megúsztuk egy időre, és továbbra se szabad ennem semmit, amiben tyúktojás van.
Viszont, a gyerekorvos szerint megpróbálhatnám a fürj tojást, mert arra nem szoktak allergiásak lenni a tyúktojásra allergiásak.
Egyenlőre maradok a tojásmentes étkezésnél, húsvétig tervezem, aztán megpróbálkozom fürjtojással kenyeret sütni:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése