Reggel 7-kor indultunk családosan, 10-re oda is értünk a megbeszélt helyre. Kiszálltam, és Gábor a lányokkal és Julcsival elmentek a veszprémi állatkertbe.
A csajokkal beültünk a Mackó cukrászdába, ahol vizsgák után szoktunk lazítani, ünnepelni vagy vígasztalódni.
Persze én csak néztem a sok egészségtelen finomságot, de majdnem volt egy nekem is ehető desszert: nyírfacukros, mandulalisztes (eddig jó) JOGHURTOS (ez már nem jó) süti.
Megkérdezte a Mariann (1 kislánya van, aki most kezdte az ovit), hogy milyen a 3 gyerekes lét, hogy bírom.
Visszakérdeztem, hogy a kozmetikázott verziót kéri, vagy az igazat mondjam.
A valóságra volt kíváncsi, így elmondtam a 3 gyerekes anyuka-létem pozitív és negatív oldalait is.
Olyan jó volt, mintha tegnap diplomáztunk volna, ott folytattuk a beszélgetést, ahol annó abbahagytuk. Mindenki őszintén beszélt, nem csak a jó dolgokat mondtuk el magunkról, hanem a nehéz, fájdalmas gondolatokat, élethelyzeteket is.
Kata (szintén 3 gyerekes anyuka) kicsit később tudott csak csatlakozni, és Mariann Tőle is megkérdezte, hogy hogy bírja a 3 gyerekkel. Kata is visszakérdezett, hogy most az igazat mondja, vagy amit az emberek általában hallani akarnak (minden happy).
Megnyugodtam, hogy nem csak nekem vannak harcaim, főleg magammal, más anyuka se tökéletes, és nem bájos a gyerekeivel egész álló nap. Ők is elfáradnak, kimerülnek, türelmetlenek néha, de ettől még nagyon, de nagyon szeretik a porontyaikat!
Meg is fogalmaztam (most először), hogy szeretek a lányokkal emberek közé menni, mert annyi pozitív visszajelzést kapok (milyen aranyosak, milyen szépek, milyen jólneveltek ezek a gyerekek), ami erőt ad a továbbiakhoz.
Átmentünk ebédelni a Hungáriába. Sokat ettem ott, amikor hétvégére maradtam Veszprémben, és a menza zárva volt.
Pörköltet vettem káposztasalival, nagyon jól esett.
Ebéd közben is nagyon komoly dolgokról beszélgettünk, mindenkinek vannak az életében nehézségek, mégis vidámak és derülátók.
Ebéd után az étteremből kijőve belebotlottam a Julcsiba. Végeztek az állatkertben, és ide jöttek ebédelni. Így mindenkinek megmutathattam a lánykáimat élőben is.
Vicces volt, Gábor jött egy nővel (Julcsival) és 3 kisgyerekkel az étterembe, ott találkozott velem, és megölelt, megcsókolt. Mit gondolhattak a körülöttünk lévők:)
Elsétáltunk a Központi Kollégiumig a parkon át, sokat nosztalgiáztunk, sztorizgattunk, mindenki másra emlékezett, jó volt feleleveníteni a gondtalan egyetemi éveket.
A kollégiumban is sok a változás, a portánál tovább nem jutottunk, mert csak chip-kártyával lehet bemenni.
Be akartunk menni az egyetemre is, de nem volt nyitva (persze, vasárnap lévén). Viszont a fő épületben (B) szavazókör volt, így kinyílt előttünk a fotocellás ajtó. Belógtunk és bebarangoltuk az egész épületet az alagsortól (Géptan tanszék) a legfelső emeletig (Környezetmérnöki tanszék).
Nosztalgikus volt, a laborok folyosóján az a jellegzetes illat... szinte éreztem a gyomorideget, amiket a kémia laborokra menet éreztem:)
Az egyetem előtt csináltunk csoportképet:
3 körül elköszöntem, és még felmentem a Julcsihoz (kis családom már ott volt). Váltottunk pár szót, aztán indulnunk kellett haza.
A lányok rendkívül jól bírták az utat, odafele hallgattuk a Pinokkió kazit, Siófok után megálltunk egy benzinkútnál, pisiltek, kakiltak és Veszprémig jól elszórakoztatták egymást.
Hazafele Veszprém határában már aludt az egész hátsó sor, Ritának kényelmetlen volt, nem tartotta meg semmi a fejét, Siófok után már felébredt.
A kicsik aludtak majdnem Dombóvárig.
Mamánál megálltunk, Gáborral elmentünk misére (Bojkát vittük magunkkal, szépen ült az ölemben végig), mama vigyázott a Ritára és a Terkára.
Még vacsiztunk is Dombóváron, fél 8 után indultunk csak haza Pécsre.
Gyors fürdetés és fekvés. Senkit nem kellett altatni, lerakták a fejüket és már aludtak is!
Úgy tervezzük a lányokkal, hogy évente szervezünk találkozót, remélem összejön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése