2018. október 15., hétfő

5. szüléstörténetem

Szinte az elejétől otthonszülésre készültem, a sok nehézséget mind leküzdöttem, a végén mégsem sikerült (ld.másik bejegyzés). 2018. október 8-án (hétfőn) 41+4 napos várandósan újra POSE-ra kellett mennem a Klinikára (oxytocin terheléses NST). 9-kor kezdődött a vizsgálat, fél 10-kor húzták ki az oxytocn infúziót, és onnantól 1-2 óra, amíg kiürül a szervezetből és leállnak a keményedések. De nálam egyre erősebb, egyre sűrűbben jelentkező fájások jöttek. 11 órától már 10 percenként. Délben hívtam a szülésznőt, aki épp Komlón volt, hogy induljon. Mama jött délben ebédelni, azzal fogadtam, hogy nem ebédelünk, hanem szülünk. Bevitt autóval a Szülészeti Klinikára. Útközben még Gábort is felvettük a városban, és fél 1-kor az Erikával egyszerre érkeztünk a Szülészet bejáratához. Felvettek, gyors papírmunka, és mentünk is az alternatív szülőszobába. NST-re raktak (állhattam közben) és Erika megágyazott (a franciaágyon és a szülőszék körül is). Sajnos szúrt egy kanült is, hátha szülés közben gyorsan kell oxytocin, ne akkor kelljen bajlódni ezzel. És a Streptococcus bacim miatt adtak antibiotikumot is a kanülbe, de 4 óra alatt ment volna át a babába. Akkor még nem tudtuk, de azért lehetett sejteni, hogy 4 óránál kevesebb idő van vissza a megszületéséig, szóval felesleges volt. Burkot is repesztettek (ekkor már 4,5 ujjnyi volt a méhszájam), aztán a szobában sétálgattam. Jöttek szépen sorban a fájások, már 5 percenként. A bordásfalba kapaszkodva előre hajolva vészeltem át őket. Gábor a csípőmet nyomta össze, illetve a keresztcsontomnál masszírozott, ami nagyon jól esett. Erika megint sokat beszélt mindenféléről, nem nagyon tudtam tőle befele fordulni és a babámra koncentrálni. A szülőszéken ültem már, de még nem voltak tolófájásaim, amikor Erika arról kezdett beszélni, hogy vezetett már pár alkalommal vízben szülést. Egy ismerős anyatársat is említett, aki a 3 császárja után a negyedik gyerekét vízben szülte nála. Ezen felbuzdulva kértem vizet a kádba:) Beleültem a meleg vízbe, nagyon jól esett. A vajúdást nem sokáig „élvezhettem”, mert hamarosan jöttek a tolófájások. Erika épp kiment ebédelni, amikor belemerültem a vízbe, mondta, hogy kiáltsunk, ha „kakilnom kell”. Már tolófájásaim voltak, amikor bejött a neonatológus gyerekorvos, és elkezdte magyarázni, hogy milyen feltételek mellett mehetünk haza 24 óra múlva (a babát kell megfigyelniük pár óránként, hogy nem mutat-e streptococcus fertőzésre utaló tüneteket. Kenetet nem vesznek Tőle, csak megfigyelik). Ha ez nem lett volna (mármint nekem a pozitív leoltás), akkor akár szülés után 2 órával is hazamehettünk volna (ambuláns szülés). De nem is úgy készültünk (babahordozót se hoztunk), az 1 napos benntartózkodás teljesen elfogadható volt számomra. Azt is elmondta a neonatológus, hogy szülés után elviszik a babát rögtön megmérni, megvizsgálják egy kicsit, és már kapom is vissza. Két fájás között még kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nem lehetne-e később lemérni, hisz az első órában nem fog változni a súlya, erre elmondta, hogy nem akar riogatni, de egy kisbaba ezért halt meg az anyukáján 4 perces korában, mert nem vitték el megvizsgálni, és szívfejlődési rendellenessége volt, amit így nem vettek észre. Kedves kis történet:( A vízben guggolva szültem meg a babucit. Kellett nyomnom rendesen, nagyon feszített a kis buksija, fájt, de próbáltam arra koncentrálni, hogy Neki is rossz lehet, és segítenem kell Neki minél gyorsabban kiszabadulni szorult helyzetéből. Erika volt a kád mellett, olajos-gumikesztyűs kezével a víz alatt is csinált gátvédelmet. Gábort nem érzékeltem, de utólag elmondta, hogy mögöttem állt, simogatta a vállam és fogta a fejem. Csukott szemmel voltam végig a kitolás alatt, akkor tudtam, hogy mindjárt vége, mikor Erika a csecsemősökért kiáltott többször is. Amikor éreztem, hogy már nem feszít annyira, akkor tudtam, hogy a feje már kijött. Kinyitottam a szemem, és láttam a víz alatt a babucit. Felejthetetlen élmény volt. Kicsúszott az egész teste, és rögtön a mellkasomra tették. Lila volt a kis feje, de hamar rózsaszínre váltott. Félrehúztam a köldökzsinórt, és megláttam a puncikáját. Felkiáltottam, hogy LÁNY! „de jó, hogy lány”! Én vághattam el a köldökzsinórt, nekem esett kézre:) Megkérdezték, hogy elvihetik-e pár percre, amíg én kikelek a kádból. Igent mondtam. Gábor ment Vele. Tényleg csak megmérték, és meghallgatták a szívét. Nem kapott sem szemcseppet, sem K-vitamint, nem öltöztették fel és nem pólyálták be. Kiszálltam a kádból, lefeküdtem a franciaágyra, és már kaptam is vissza az én pucér hajasbabámat.
Erika még azt is elintézte, hogy ne kelljen felmásznom a szülőágyra addig se, amíg a nőgyógyász megnézi, hogy minden rendben van-e bennem. Az ágy szélére kellett fordulnom, a fiatalka női nőgyógyász pedig egy kis hokedlin ülve vizsgált és varrta össze a kis horzsolásomat. Megint találtak bennem fel nem szívódott cérnacsomókat, azokat kivették és újra összevarrták. Így elég sokáig bökdöstek, fájt is rendesen, szegény Gábor kezét majd’eltörtem. De már rajtam pihegett a legeslegújabb kislányom, Érte megérte minden szenvedés! Ott az alternatív szülőszoba franciaágyán sikerült is szoptatnom, így megnyugodhattam, hogy nincs lenőve a nyelvecskéje. A 2 órás „aranyórából” csak 1-et kaptunk. 14:24-kor született, fél 4-kor már mennünk is kellett a gyerekágyas osztályra. A saját lábamon sétáltam át, Erika hozta a babát, Gábor meg a cókmókomat. Egy 5 ágyas szobába kerültem, de csak 2 szobatársam volt (az egyiknek a babája a PIC-en volt, a másik babának meg a hangját se lehetett hallani, csak evett és aludt egész végig). Szerencsére az anyukák se voltak bőbeszédűek, épp csak köszöntünk egymásnak, és többet nem is kommunikáltunk aznap. Hálát adtam ezért is a Jóistennek. Jól esett a csend, nyugodtan tudtam a babucimra koncentrálni. Ahogy elrendeztem a cuccaimat, már hozták is Margit babát. És onnantól folyamatosan cicin volt. Ha nem, akkor sírt. Elintézte magának, hogy rendesen beinduljon a tejecske. Estére viszont elfáradt a sok szopizástól, és éjszaka nyugton volt, szinte végig aludt. Én persze nem tudtam, akkora volt az osztályon a jövés-menés, még füldugón keresztül is hallottam és zavart. Erika a szülőszobán kihúzta a kanült a karomból, mielőtt átmentünk az osztályra, és kiderült, hogy még 2 adag antibiotikumot kell kapnom vénásan (ha már kaptam egy adagot), így beraktak este még egy kanült:( Kaptam bele antibiotikumot este 9-kor és reggel 5-kor is, utána kihúzták. Éjszaka egyszer elvitték Margót a megfigyeléses vizsgálatra (vízfrekvenciát és hőt mértek ilyenkor, kb. 10 perc), de aludt tovább utána, nem zavartatta magát. A reggeli viziten vettek tőlem vért, és délelőtt még a gátvarró-nőgyógyász nő is megvizsgált. Minden rendben volt, így megkaptam a zárójelentésemet. Szerencsére Margónál is mindent rendben találtak, így Őt is hazaengedték. Nagyon meglepett, hogy senki sem kötözködött emiatt. Tök rendes volt a személyzet majdnem mindegyik tagja (csak a vezető védőnő bökte oda foghegyről, hogy „csak nehogy besárguljon otthon”). Gábor jött értünk fél 4 körül. Annyira jó volt, hogy ilyen gyorsan szabadultunk a kórházból!
Hazafele felvettük a Borit a sulinál. A mama a két ovissal már otthon várt ránk. Próbáltam levideózni a tesókkal az első találkozást, ahogy minden gyereknél tettem. Nagyon kedvesen fogadták, örültek Neki! Mindenki fogni akarta, Margó baba ment kézről-kézre már egy naposan.
Öröm és boldogság!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése