2016. április 7., csütörtök

Mostanában

Húúú, nagyon régen írtam, de nem azért, mert nem lenne mit. Csak egyszerűen nincs rá időm.
De tudom, hogy később bánni fogom, hogy elhanyagoltam a dokumentálást.
Szóval próbálom összeszedni a fontosabb és aranyosabb dolgokat.

AUTÓ
Elég régóta azon rugózunk, hogy kell egy 7 személyes autó. Gábor sokat keresgélt a neten, utána olvasott a különböző márkáknak, meg is néztünk párat személyesen, Tántitól kaptunk kölcsön pénzt, így sikerült megcsípni egy Citroen C8-ast. Nagyon szépen karban volt tartva.

KERT
Gábort nagyon nyomasztja, hogy az udvar nem olyan, amilyennek szeretné látni. Sok mindent kell csinálni még, de a gyerekek már most nagyon élvezik.
Gábor vágott ki fákat, Viktorral ástak ki beton tömböket, Péter papa megmetszette a gyümölcsfákat, már szépen virágoznak. Olyan jó érzés kinézni az ablakon, és látni, hogy a kertünkben rügyeznek, virágoznak a fák:)
Egy megcsonkolt almafát meghagytunk, mert a lányok elkezdték mászókának használni:


 Mama a pince tetejére ültetett pár tő eperpalántát.
 "Homokoznak" és hintalovacskáznak. Hintát is szereltünk föl a szilvafára.
A disznóól falán hatalmas repedés, kipakoltunk belőle mindent, a fákat levitte Marci papa Gyűdre, kezdődhet a bontás!
A leendő kapubejárat előtt lévő tuja-csonkkal Gábor 1,5 napig küzdött, végül fogadott egy embert, aki 40 perc alatt kivette gyökerestük. Vissza is temette a lyukat, 1 órát melózott, 500 Ft-ot kért érte:)
Tánti és András nyuszija gyümölcsfákat tojt, és szerencsére el is ültette:)

RITA
Okos nagylány, de szemtelen és mindig övé az utolsó szó. Kötözködik, nagy az igazságérzete, méricskéli, hogy ki mennyi jóban részesül, és továbbra is élvezettel kínozza a kistesóit:(
Felvették a ciszterci suliba, 1/b-s lesz, nincs visszaút, közeleg a gyöngyélet vége (Neki is, nekünk is).

BORI
Cuki hisztigombóc. Sokat durcáskodik, csúnyán néz, toporzékol. Gábor megkérdezte az óvónéniket, hogy az oviban is csinál-e ilyesmit, a válasz: "Dehogy, Borika minta óvodás, mindent elsőre megcsinál, amit kérnek tőle!"
Szóval csak itthon ereszti ki a gőzt:)
Hosszú hajat szeretne, sokszor kér pálmafát, két copfot vagy fonást a hajába!

Aranyosakat mond. Pl: "a húsvét addig tart, amíg a csoki!"
"Ebben fogok meghalni" "halálomig ebben leszek!"

TERKA
Kezd akaratos lenni, mindent egyedül akar, de még nem mindent tud egyedül megcsinálni.
A wc-n nem lehet ott hagyni, bár nagy a kísértés, mert nagyon lassan kakil. De egyszer otthagytuk, és a wc kefével totál szétkente a produktumot, az egész wc olyan lett:(
Vizezni is nagyon szeret, a fürdőszobában és a kinti csapnál egyaránt.
Sokat filózok rajta, hogy berakom az oviba, hogy egyszerűbb legyen maminbabákat tartanom, de nincs szívem. Olyan aranyos, szeretetgombóc, csupa mosoly, kedvesség! Ki szeretném élvezni Vele még ezt a pár hónapot. Bár tudom, hogy az oviban jobb dolga lenne, a célirányos foglalkozások és a társak miatt. Egyenlőre nem akar menni a többiekkel, szépen elköszön tőlük reggel, puszik, ölelések, integetés, és nagyon örül Nekik, amikor du. megjönnek. Napközben meg sokszor eljátszik egyedül, vagy a sarkamban van, és mindent meg akar nézni ("hadd nézzem meg!")
Egész jól beszél is már, időnként az idegenek is megértik, bár néha még én se:) Akkor jön a "gyeje, megmutatom!"

ILKA
4 hós, 6450 g és 62 cm.
Kiegyensúlyozott baba, eszik, fent van max. egy órát, aztán alszik a következő kajaidőig (már ha itthon vagyok, és lerakom hasra az ágyába). Menet közben, jövet-menet az autóban vagy a hátamon nem alszik rendesen, csak aprócskákat.
Cumi-leszoktatás van, esténként a cicizés után anélkül alszik el, és éjjel is a szopi után. Újabban éjjel is 3-4 óránként eszik, de nem bánom, amíg utána vissza is alszik.
Az autózást nem szereti, általában sír útközben (még cumival is)
Kifejlesztette a szájában-cumival-sírás tudományát:)
A teljes tojásmentes étrenden lazítottam húsvét után, és nem látok a székletében változást (két naponta van több híg kakija (sárga)). A tojás mentes diétám vége felé lettek a fejecskéjén ekcémás foltok. Lavyl-lal fújom, jó rá!
Ma kapta meg a 4 hós oltásokat. Mindkét cumbijába egyet-egyet. Nagyon ordított, de amint felvettem elhallgatott.
Legújabb cumisága: amikor böfiztetem, kapargássza a vállam:)
Mindenkire visszamosolyog, kedves kisbaba!
Eléggé folyik a nyála, talán már a fogacskák mozgolódnak:(

MAMINBABA
Múlt hétfőn helyettesítettem Zitát Dombóváron. Nagyon szupi volt, 6-an voltak. Zita hamarosan visszaadja, majd Mama fog minket vinni hétfő reggel, az óra alatt Varga Éva fog vigyázni a Terkára, és vissza is a Mamával jövünk majd, ha már Pécsen fog lakni, amíg nem, addig meg vonattal/busszal.
Keddenként a Családok Házában fogok órát tartani, a nagycsaládosoktól kapom a termet ingyen, cserében a NOE tagoknak nem kell fizetnie az óráért, csak a külsősöknek.
Pénteken marad a Fitnexx, és szombaton Bonyhád:)
Ilka egyre jobban bírja. Már akkor sem sír, amikor a hátamra rakom batyuban. Eleinte sírt, amíg fel nem került és el nem aludt. Most már mosolyogva tűri a hátravételt is:) Óra alatt végig alszik, de amint felébred, sírva kéri, hogy vegyem le, és addig nem hallgat el, amíg le nem veszem.



1 megjegyzés: