2017. szeptember 11., hétfő

2017/18-as tanév

Fogok írni a nyarunkról is (2017), de előbb az aktualitások:

Riti megkezdte a 2. iskolai évét. Nem túl lelkes, de nyomjuk.
A tavalyi évből tanulva nem hagyom ott délután a suliba, nem volt elég Neki az az egy napközis óra. Idén meg már több is a tanulni való (helyesírás, szorzótábla, környezetismeret, angol).
Azért beírattam egy-két különórára, de azok után megyek érte, és otthon addig foglalkozok Vele (az iskolai leckét + a fejlesztésre gyakorlunk), amíg meg nem jönnek az ovisok (Gábor hozza Őket, 5 körül érnek haza).
Ez így kocsi nélkül elég nehéz (visszaadtuk a Peugeot apunak, így buszozok).

Jár néptáncra és balettra (az iskolában kell választani 2 mozgásos foglalkozás, hogy meglegyen a heti 5 tesi), agyagra, kézművesre és kórusra. Cserkészetre is beírattuk, de még nem biztos, hogy jó időpontban lesznek az örsik, és tud is majd járni (de legalább már szeretne, mert régebben hallani se akart róla).

Hétfőn csak 4 órája van, ebéd után hazahozom.
Kedden 5 órája van + az agyagozás, utána hozom haza (fél 3 körül), és viszem fejlesztésre fél 4-re, ami 5-ig tart.
Szerdán egész napos, mert délután van a néptánc, 4-ig tart, Gábor hozza haza az összes gyereket, ez az én szabadnapom:)
Csütörtökön 5 tanóra + balett + kórus, fél 3-kor hozom haza.
Pénteken is 5 órája van, aztán kézműves, és Gábor a többiekkel  együtt veszi fel, és adja le hazafelé a fejlesztésre (szintén fél 4-5-ig) .

Elég zúzós lesz, még jó, hogy a zeneiskolát visszamondtuk (az még heti 2 óra szolfézs lenne, és a többségnek + 2 óra hangszeres óra).

Borika vígan jár a Csillag csoportba, egyenlőre a Halacska csoportból ismert barátnőkkel játszik, az újakat még nem emlegeti.
Fog járni úszni és balettra is, de mindkettő az oviban van, nincs dolgom vele.

Terka most középsős, kapott új óvónéniket, de nem probléma számára, szeret oviba járni. Még nem járhat semmilyen különórára, de megpróbálom elintézni, hogy a második félévben mehessen úszni (csak nagycsoportosok mehetnek, de akkor már 5 éves lesz). Talán belemennek, ha elkísérem én is és segítek Neki mindenben. Annyira tehetséges, jó lenne tanulnia is az úszást, amit nyáron a Balcsiban használhat.

A nyári nagy esése miatt elvittük TSMT-felmérésre, és kiderült, hogy megmaradt egy csecsemőkori reflexe, ami gátolja azt a reflexet, hogy esésnél kitámasszon. A karjai és nyakizma is gyenge, tornát írtak elő, amit heti 4-szer kell végigcsinálni. Szerencsére egyenlőre élvezi (és nekem is edzés, izomláz van a karjaimban permanensen).

Ilka kis levakarhatatlan, délelőttönként el van tesótlanodva, még nem találja a helyét. Azt szeretné, ha egész nap a karomban tartanám, de akkor nem haladnék a házimunkával, amire már csak fél napjaim vannak. Így áll mellettem, rángatja a nadrágomat és sír:(

ÉN
Jó, hogy abbahagytam a Maminbabát, nem nagyon férne bele az életembe.
Így is van extra dolgom a házimunka mellett:
- gazolom az udvart (kész kell lennie a tereprendezés és füvesítés előtt)
- próbálom eladni a rengeteg gyerekholmit a garázsból (börzéken árulok és fb-csoportokba is felrakom őket, amihez fotózni kell, mérni és kézbesíteni). Szóval ez az új hobbym.
Ja, és diótörésre is adtam a fejem, de még nincs mit törni:)

Gábor
Osztályvezető a drágám, ennek minden vonzatával. Budapestre is jár, így azokon a napokon én viszem-hozom az összes gyereket.
Szerencsére nem sokat túlórázik, és reggel tudja vinni a lányokat és az ovisokat haza is hozza.

Azt hiszem ebben a tanévben sem fogunk unatkozni:)))
De nem is szeretünk. "Akkor szép az élet, ha zajlik" Hát nálunk nagyon SZÉP!!!:)

Intézményesült Pólya lányok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése