2013.03.02-án este 1/2 11-kor ittam egy light-os bábakoktélt (kevés ricinusolaj, kevés pálinka és több 100%-os grépfrút gyümölcslé).
Éjjel 1/2 3-kor arra ébredtem, hogy az egész hasam kő kemény. De nem volt se hascsikarásom, se hasmenésem. Nem tudtam sokáig feküdni, összepakoltam a hűtőből a kórházba szánt kajáimat, szendvicset csináltam a Gábornak, hogy ne haljon éhen a szülőszobán, még a gimnasztikai labdán is rugóztam, és közben nézegettem az órát, mennyi időnként keményedik be a hasam.
4-kor felébresztettem a Gábort, hogy szerintem hamarosan menni kell, ébredezzen. Letusoltam, Ő megborotválkozott, és mivel már 2 percenként keményedtem (még nem nevezném fájásnak), 5-kor elindultunk a Klinikára.
Egész kocsiúton jól voltam, semmi fájás, semmi keményedés. Még a Klinikán is ücsörögtünk a váróban, felmerült a hazamenetel gondolata is bennem, de végül fél 6-kor mégis becsöngettem.
Egy irtó unszimpatikus szülésznő vette fel az adataimat a vizsgálóba. Mikor azt mondtam Neki, hogy egy hete a nőgyógyászom szerint már majdnem 3 ujjnyira nyitva volt a méhszájam, azt mondta, hogy az lehetetlen, akkor nem engedett volna már haza. És annyira kötözködött, hogy tehetetlenségemben azt mondtam Neki: "jó, akkor a doki hazudott". Utána hangnemet váltott, és kedvesebb lett ("a Banó dr. szereti ijesztgetni a kismamákat" - bár engem ez a mondata hétfőn megnyugtatott).
A szülőszobán ért a másik trauma, megint az a bunkó fiatal doktornő volt az ügyeletes, aki pár hete, mikor majdnem szültem (vaklárma volt).
Majdnem sírtam, amikor azt mondta, csak 2 ujjnyira vagyok nyitva és az nst gép se mutatott fájásokat.
Mondta a dr.nő, hogy repeszthetne burkot, de akkor utána brutál fájásaim lennének, menjek ki sétálni, és fél 7-kor jöjjek vissza, akkor megrepeszti a burkot.
Írtam sms-t az Erikának (Borinál volt a fogadott szülésznőm), aki rögtön felhívott, és próbált megnyugtatni. Mondta, hogy 8-kor lesz doki váltás, megtudja ki jön, és visszahív.
Kimentem a Gáborhoz és sétáltunk az épületben keresztül-kasul, lépcsőztünk, beszélgettünk. Küzben volt 1-1 keményedésem, de fájásnak nem nevezném őket. Nagyon csalódott, elkeseredett és álmos-éhes voltam. Megint túl korán jöttünk be, nem így terveztem:(
8-kor mentem csak vissza. Az új személyzetnek nagyon megörültem. Egy irtó kedves és figyelmes szülésznőt kaptam (Hohnerné Kiskó Izabella) és az ügyeletes nőgyógyász is nő volt (dr. Hantosi Eszter).
A szülésznő felajánlotta Gábornak az ingyenes apuka-ruhát a megvehető 1500 Ft-os helyett. És lehetőséget teremtett nekem a tusolásra (egy másik szülőszoba sarokkádjában).
A dr.nő 3 ujjnyira nyílt méhszájat állapított meg, pár perc nst után megint kimehettem sétálni.
1/2 10-kor magzatburkot repesztett egy kisebb fájás alatt (ez egyáltalán nem fájdalmas), és kiengedett jó csomó vizet, ami szerencsére tiszta volt, így nem kellett sietni.
Egy darabig még az ágyon kellett ülnöm, nst-vel figyelték a baba szívhangját, ami tök jó volt, így felkelhettem. Labdán rugóztam, álltam, sétálgattam a szobában. Sajnos nem erősödtek a fájások. Délig kaptam haladékot, akkorra beígérték az oxitocin infúziót.Ezt nagyon nem akartam, de akár hogy akartam, csak nem lettek rendes fájásaim. Vígan elbeszélgettem a Gáborral, az idő meg csak múlott.
Vártam a fájásokat, mert anélkül nem lehet szülni, de valahogy féltem is a fájdalomtól. Kettősség volt bennem, túl akartam már lenni az egészen. Még azt is mondtam a Gábornak, hogy bárcsak már a gátvarrásnál tartanánk (ezt vissza is kaptam, mikor nyavalyogtam a varrás alatt).
11 után benézett egy másik szülésznő (Ferkel Eszter), kérdezte, hogy van-e homeós bogyóm. Mondtam, hogy nincs, és délig kaptam haladékot az oxitocin bekötésére. Hozott a saját homeós patikájából két féle bogyót, szedtem őket, amíg el nem fogytak. Közben masszírozta a lábfejemen azt a pontot, amivel az oxitocin felszabadulást lehet elérni, de csak egyetlen erős fájást tudott "csinálni".
Kimentem pisilni 1/2 12-kor, és utána lett pár erősebb fájásom, ami közben már beszélni se tudtam de nem elég sűrűn.
Hívott apám, mondtam Neki, hogy már a szülőszobán vagyunk, lehet izgulni:)
Délben a doktornő bekötötte az oxitocint és megjósolta, hogy 1/2 1-re baba lesz. Vártuk a fájásokat, a doktornő is ott ült az ágyam szélén, tartotta az nst-érzékelőjét a pocakomhoz, hogy jól mérje a szívhangot.
Pár piszok erős fájás után kérték, hogy próbáljak meg nyomni. Nagyon fájt, de nyomtam. Fájás szünetében kértem a doktornőt, hogy szóljon, ha már kicsit is kint van a feje, szeretném megsimogatni. Így is volt. Puha volt, meleg és selymes tapintású. Erőt adott a folytatáshoz.
Gábor az egész kitolási fázist felvette videóra. Később ezzel sokkolta a családot (húgom kijelentette, hogy nem mostanában fog szülni).
Két szülésznő csinálta a gátvédelmet, a doktornő mellettem állt, mondta, hogy mikor ne nyomjak (nehéz volt visszafogni, amikor úgy éreztem, hogy a gyerek nyomul kifele, mintha a hányást akarná az ember visszatartani, ami elemi erővel tör ki belőle).
A feje gond nélkül átjött, és az nst még akkor is tökéletes szívhangot regisztrált, mikor félig kint-félig bent volt. Mondta is a dr.nő, hogy jobb a szívhangja még így is, mint más gyereknek, aki még teljesen bent van.
Szóval Terka jól viselte a születés traumáját.
A jobb keze a válla mellett volt szuperman-pozícióban jött, emiatt kicsit repedtem, az előző gátmetszés helyén. Pár öltéssel össze kellett varrni. Injekciót se akartak adni, de én ragaszkodtam hozzá. Ennek ellenére nagyon fájt, mint az előző két alkalommal is.
A doktornő 12 percet tévedett, Terka 12:42-kor csusszant ki. Megint nagy megkönnyebbülés volt:) Olyan jó érzés, ahogy a baba kicsúszik, mintha egy síkos, meleg, puha halacska csúszna ki belőlem. Nem sírt, csak nyöszörgött. Kiszívták a járataiból a folyadékot, Gábor elvágta a köldökzsinórt és rám rakták. Beszéltem Hozzá, nem sírt, nézelődött.
Elvitték megmérni, amíg engem stoppoltak. Gábor ment Vele, videózott. 3390 g és 50 cm. Bár ez utóbbit valószínűleg elmérték, mert a csecsemős nővérek is mind megjegyezték, hogy milyen hosszú baba és a gyerekorvos is azt mondta, hogy tuti hosszabb 50 centinél.
Visszahozták bepólyálva, rajtam a doktornő még bíbelődött. Szegény Gábor, egyik karján a Terkát fogta, a másik kezét én szorongattam.
Amikor letelt a hármasban töltött 2 óra, átmásztam egy hordágyra, kezembe adták a Terkát is és áttoltak a gyerekágyas osztályra. Sikerült megszerezni az 1 ágyas szobát, de a kórházi napokról egy másik bejegyzésben írok majd.
Hála a Gondviselésnek minden jól alakult, jobban megtervezni se tudtam volna:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése