2015. január 13., kedd

Riti beteg:(

Már tegnap reggel is fájlalta a torkát, de még elvittem oviba.
Viszont az óvó néni szerint gyanús volt, mert nem evett rendesen (mindig repetázni szokott), elaludt már a mese alatt (nem is nagyon szokott ott aludni), és nem csacsogott egész nap.
Homlok-tapasz lázat mutatott. Itthon mértem, csak hőemelkedése volt, de tényleg elég bágyadtan viselkedett.
Este adtam Neki Nurofen baby szirupot, szépen aludt is reggel 7-ig.

Ma reggel még a bal fülét is fájlalta (becseppentettem Neki egy kis First-öt), és azt mondta, a torka is jobban fáj, ha nyel. Láza nem volt, csak 37 fok.
Alig reggelizett pár falatot.

Elmegyünk a doktornénihez, szerencsére pont délelőttös.

Megint nem úsztuk meg az antibiotikumot:(
Bár a gyerekorvosunk még nem látta aggasztónak a helyzetet, azért felírta, hogy ha úgy látom, hogy nem javul, hanem romlik, kezdjem el adni Neki.

Délután nem volt rosszabbul, el is mentünk korcsolyára (erről külön bejegyzést tervezek), de szerda reggelre megint nagyon fájlalta a fülét, lázas is lett, így Gábor elvitte a fülészetre, ahol elrendelték az antibiotikum szedését., valamint fülcseppet is kellett csöpögtetni napi 3-szor (ezt jól viselte).

Megint kínkeservesen vette be minden alkalommal a gyógyszert, utálja az ízét, öklendezik tőle, de ki nem köpte egyszer sem (szerencsére).
Azt mondta: "BECSAPJÁK A GYEREKEKET, MERT JÓ ILLATA VAN, DE ROSSZ AZ ÍZE!"

De legalább meggyógyult tőle, és péntekre már kutya baja volt, jött velem Dombóvárra (Maminbabát tartani járok Dombóvárra).

Hétfőn már ment oviba is.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése