2015. február 3., kedd

Helyzetjelentés - csak erős idegzetűeknek

Vasárnap du. jól beuzsiztunk gesztenyetekerccsel, aztán 1 óra múlva Bori sugárba kihányta:(
Szerencsére szólt előtte, így tálba ment a java. Azért Gábornak így is volt mit feltakarítani, amíg én a Borit raktam rendbe a fürdőszobában.

Hányt még este 9-kor is, aztán lefeküdtem Vele a franciaágyba.
Mellesleg nekem is fájt a fejem, és nem mertem aludni, minden mocorgására feszülten figyeltem.

Éjjel 11-kor felébredt, és közölte, hogy hánynia kell. De szegénykémnek már nem volt mit, így csak öklendezett. Utána adtam Neki egy Dedalon kúpot, és hamar visszaaludt.
Viszont hajnali 1-kor megint arra ébredt, hogy hánynia kell, de újra csak öklendezett.

Utána aludtunk hajnali 6-ig.

Még reggel is elég rossz színben volt, de már nem hányt, ivott hideg vizet, és benne maradt az is.

Gábor elvitte Ritát az oviba, aztán előadást tartott, így lemondtam a Maminbabát és itthon maradtam a két kicsivel.

Borinak reggel Bogyó és Babócát kellett mesélnem. A nagy évszakos könyvből. A tavasz a Babóca tulipánjairól szól, de a nyár a palacsintasütésről. Ezt ki akartam hagyni, de Bori kérte. És mese közben mondogatta, hogy mi is süssünk palacsintát, szeretne azt reggelizni.
Csodálkoztam, de mese után elküldött a konyhába palacsintát sütni, és meg is evett kettő lekváros-kakaóst.
Utána társasoztunk sokat, és még mindig csak 10 óra volt.

Kint szépen sütött a nap, így elmentünk sétálni. Elsétáltunk a házunkhoz, beraktam az üres kukát, újra teleraktam szeméttel, kicsit szellőztettünk, aztán visszazártam mindent és hazajöttünk.

Egész nap nem volt Borinak se láza, se hasmenése, se nem hányt többet. Azért éjjel még mellettem aludt, de az éjszaka is eseménytelenül telt, így kedd reggel elvittem a dokihoz, kértünk hétfőre igazolást, és vittem oviba, én meg mentem Kozármislenybe Maminbabát tartani.

Most volt ott az első, ingyenes óra volt, sokan jelezték, hogy jönnek, mégis csak 5-en voltak (ebből 3 régi anyuka, és csak 2 új).

Délután bementem a Boriért sz oviba, és Gábornál hagytuk a kocsit, hogy Ritát tudja vinni korcsolyázni. Gábor már akkor elég rossz színben volt, émelygett és fal fehér volt.

A korcsolyát még nagy nehezen kibírta, de amint hazajött, letusolt és lefeküdt. Maga mellé rakta a lavórt, így ma én alszok kint a kanapén:(

A gyerekekkel megvacsoráztam, lefürdettem őket, és 8-kor már aludtak.

Próbálok összerakni egy saját koreográfiát, ahhoz keresek zenét és nézegetem a táncos videókat:)

Gábor este nagyon szenvedett, de nem jött ki neki se alul, se fölül semmi. Mama tanácsára megkínáltam egy kupica konyakkal, és az hatott: sikerült a rókavadászata.
Kint aludt a kanapén, hogy ne zavarjon a mászkálásával.

Én is lefeküdtem 10-kor, és milyen jól tettem! Éjjel fél 2-kor Terka fájdalmas ordító sírására ébredtem. Berohantam Hozzá, és épp az ágyában öklendezte ki a vacsit. Nagyon megijedt, hangosan sírt, de szerencsére nem ébresztette fel a tesóit.

Kivittem a fürdőszobába, kimosdattam, átöltöztettem és magam mellé raktam a franciaágyba, egy kis műanyag dobozzal együtt. Na, arra volt szükség fél 5-ig úgy 10-20 percenként. Nem aludtam semmit, lestem minden levegővételét, mozdulatát. Mert Ő még nem szólt, hogy hányni kell, hanem egyszer csak elkezdett fekve öklendezni. Már nem jött számottevő mennyiség, de azért kínozta szegénykét az inger. Hasmenése is volt, kétszer cseréltem kakis pelust is.
Szellőztetés miatt kinyitottam az ablakot, néztünk ki a csendes Komlói útra és szívtuk a friss hideg levegőt (persze jól bebugyoláltam köntösbe).

Hajnali 6-kor szólt az ébresztő, kijöttem ébreszteni a mamát. Terka is kijött utánam, és öklendezett még egy utolsót, de csak levegőt.
Aztán délelőtt már semmi baja nem volt. Ivott sok vizet, evett egy csomó kölesgolyót, minden benne maradt.

A két nagy szerencsére teljesen jól volt, így elvittem őket az oviba autóval (miután vagy 4-szer meglátogattam a mellékhelyiséget).

Hazafele bementem a boltba, vettem leveshez való húsos csontot és zöldségeket, és megfőztem egy jó nagy adag húslevest. 10-kor kapcsoltam takarékra, letusoltuk a Terkát, megmostuk a haját is, mert igencsak savanyú szaga volt, aztán lefeküdtünk, mert álmosnak tűnt, én meg nagyon oda voltam.
Aludtunk fél 1-ig:)

Még délelőtt kétszer ment a mosógép is, és ki is teregettem.

Ebédre mindenki húslevest evett, majd paleós kenyeret is pirítottam a sütőben.

Sütöttem még egy adag kenyeret, mert a családnak csak kell vacsorát ennie.

Elmentem 3-kor a nagyokért, szerencsére Rita még mindig remekül van. Talán Ő most ebből a körből kimarad?!?!?

Persze a mai Maminbaba órám is elmaradt, és kellett küldenöm egy csomó sms-t az anyukáknak:(
Ez a hét nem túl gazdaságos!

De az a jó ebben az egészben, hogy most zajlik, nem jövő héten, mikor itt lesz a Tánti. A tavaly januári hete még mindig élénken él az emlékezetében, és az egyik legrosszabb élménye:(

És még az is jó, hogy 1 nap alatt átvonul mindenkin.

Aludtunk szerda este 8-tól csütörtök reggel 6-ig, senki nem hányt, vidáman ébredtünk mindannyian.
Rita még eddig kimaradt, remélem ez már így is marad!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése