2015. június 14., vasárnap

Balcsi

Ezen a hétvégén is Balcsiztunk.

Már pénteken ebéd után elindultunk mamával és a lányokkal, kicsit aludtak a kocsiban, és 3-kor már mentünk is a strandra.
Kicsit (nagyon) elkeseredtünk a mamával, mert a lányok nagyon nem fogadtak szót, fröcskölték még a vadidegeneket is, nem akartak kijönni a vízből, nem akartak a parton megszárítkozni, mentek vissza, hiába kértünk bármit, a válasz kategorikus NEM volt.
Többször kellett kiabálnunk, hogy megtegyék, amit kértünk, és amikor arra is csak röhögtek, még a kezem is eljárt.
Szégyelltem magam, hogy ennyire neveletlenek a gyerekeim, és tanácstalan voltam, mitévő legyek.

Gábor csak este ért oda, amikor épp felértünk a strandról.

Szombat délelőtt 3 gyerekkel bementünk ketten a Gáborral Fonyódra vásárolni. Hát az sem volt semmi, pár hisztit kaptunk, ráadásul én is nyűgös voltam a kánikulától.
Piacon vettünk zöldséget/gyümölcsöt, aLidl-ben és a Rossmann-ban pár háztartási dolgot, amit nem hoztunk otthonról, és a gyógyszertárban fülcseppet és füldugót a Ritának, mert már péntek este fájlalta a fülét, és Fenistil gélt a szúnyogcsípésekre (a Balatonnál sokkal kevesebb volt a szúnyog, mint Dombóváron, állítólag mr irtottak). 

Délután már zökkenőmentesebb volt a strandolás (nem tudom, hogy Gábor hatására, vagy megszokták, hogy a felnőttek határozzák meg, hogy mikor lehet bemenni a vízbe, és mikor kell kijönni).
Fújt a szél, nagy hullámok voltak (tarajosak is), de a lányok nagyon élvezték, és szerencsére a hőfoka is kellemes maradt.

Estig a strandon maradtunk, én is meglepődtem, hogy 8-ra értünk vissza a nyaralóba.

A lányok összehaverkodtak egy másik 3 gyerekes családdal, ahol a legkisebb lány (Bogi) a Terkával egyidős, a nagy meg 8 éves (Bori). A középső fiú (Marci), de Ő most nem volt velük.

Vasárnap reggel nem tudtuk eldönteni, melyik misére menjünk, addig húztuk-halasztottuk, amíg már csak a 11-es maradt. Túl késeinek bizonyult, a lányok már éhesek és álmosak voltak, főleg, hogy előtte még lementünk egy nagyot csobbanni is.
Ennek ellenére elég jól viselkedtek a misén, utána viszont a csoportképekhez nem volt kedvük, ami látszik is a képeken:

Hazafele a kocsiban Terka úgy bealudt, hogy Gábor kivette, lefektette a kanapéra, és ott aludt tovább fél 3-ig:)
Mi megebédeltünk, aztán én eljöttem Bonyhádra Maminbaba bemutatót tartani, a lányok és a mama meg aludtak, majd lementek strandolni, vacsiztak, összepakoltak és 9-re értek haza:)

Tartalmas hétvége volt! Még sok-sok ilyet kívánok magunknak!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése