Bojkával kórházban voltunk:(

Az ovis őszi szünetet kihasználva én a gyerekekkel eljöttem Dombóvárra vasárnap este.

Hétfőn délelőtt még voltunk játszóházban, délután is jókedvűen eljátszott a Bojka, de estére egyre nehezebben vette a levegőt és amikor fektetés előtt az orrát szívtam és sírt, a nehét légzés fuldokló köhögésbe csapott át. Sikerült megnyugtatnom és el is aludt. De amikor fél óra múlva a Ritát akartam lefektetni, annyira horkolt, hogy úgy éreztem, ennek fele sem tréfa. Felvettem, és egy ideig tanácstalanul hallgattam, ahogy hangosan lélegzik.
Felmerült, hogy felhívjuk az "aranyos" dr. nénit, de végül felöltöztünk, autóba ültünk és kimentünk a kórházba. A gyerekosztályon a főorvos úr volt pont az ügyeletes. Ahogy letettem a kezelőasztalra, még mentegetőztem is, hogy most nem is olyan vészes, de otthon nagyon nehezen vette a levegőt. Erre a doktor úr leintett, hogy hisz ez a gyerek fuldoklik, azonnal vetkőztessem le, megvizsgálja!
Még 2 perce se voltunk bent, már készítették elő az injekciót, amit vénásan adtak be Neki. Amikor arról beszéltek, hogy nem látnak a testén alkalmas vénát, és a fejébe kell adniuk, engem inkább kiküldtek. De a folyosón is jól lehetett hallani, mennyire sír:( Itt volt alkalmam felhívni a Gábort, hogy baj van.

Visszahívtak, és akkor megnyugtathattam. Egy sós párásító készülék elé ültettek a gyerekkel, negyed óráig jött a pipán a gőz, eközben vették föl a kórelőzményt, és minden félét kérdezgettek a Bojkával kapcsolatban. A kis angyalkám meg szopizta az ujját és már csak szipogott. A doki és a nővérkék is megdicsérték, hogy milyen jól viseli ezt a tortúrát, milyen nyugodt gyerek:) A 1,5 napos tartózkodásunk alatt többször megdicsérték. Büszke voltam rá!

Nagyon meglepődtem, amikor mondták, hogy most itt kéne maradni, mert gégegyulladása van, és ilyennel 3 éjszakára szokták befektetni a gyereket és anyját. Mi nem készültünk ott alvásra, de természetesen a gyerek egészsége az első, én maradtam Vele, anyu meg hazavitte a Ritát (Ő szintén nagyon okosan viselkedett, pedig már majdnem 10 óra volt. Megértette, hogy nekem ott kell maradnom a Borikával, és szépen sírás és hiszti nélkül ment haza a mamával).

Az 1. éjszaka rémes volt. Nem tudtam elaludni, Bori ziháló légzését figyeltem. A nővérkék kérték, hogy szóljak, ha köhögve felsír vagy fulladozik. Éjfél körül ez be is következett. Kapott egy kúpot (én adhattam be Neki), és megint 15 percet jött rá a gőz. Az ölemben tartottam, szépen megnyugodott és elaludt. A negyed óra lejárta után is tartottam még egy darabig, nem akartam lerakni! Eszembe jutott, hogy pár napja azon filóztam, milyen jó, amikor a gyerekem rajtam alszik, és ez nekem milyen ritkán adatik meg (én szoktattam mindkettőt tudatosan önálló elalvásra). De nem épp ilyen alkalomra vágytam!

Reggel 6 után ébredt jókedvűen. Épp pelenkáztam át, amikor jött az egyik nővérke, hogy vigyem a gyereket a vizsgálóba vérvételre.
Megint jött a véna-keresési tortúra. Először az egyik kézfejébe szúrták a tűt, jött is egy kis vér, de a kémcsőig se ment el, a hosszú vékony csőben megállt. Kihúzták, és újra szúrtak, most a könyökhajlatába. Az se volt jó, így harmadszor is szúrtak, én meg fohászkodtam magamban, hogy sikerüljön már, jöjjön elég vér, és legyen vége szegény Bojka kínzásának. Sikerült is, majd megint a gőz előtt ültünk negyed órát, azalatt megnyugodott.

Jött a mama, hozott nekünk váltóruhát, kaját és egyéb szükséges cuccokat.

Bojka a korán kelés és a reggeli orvosi molesztálás után 9-kor már álmos volt, nyüglődött. Lefektettem, és 11-ig aludt, mint a bunda:) Addig elmentem tusolni és rejtvényt fejtettem.

Ebédre megettük a gastroyal-os paleós kaját (a Gondviselés segítsége, hogy a hét minden napjára rendeltünk, így mamának nem kellett a Rita ellátása mellett még főznie is, és nekem is könnyebben kezelhető volt a dolog (csak berakattam a mikróba és pár perc múlva a tálból ehettük is).

Ebéd után nem aludt rögtön, de 2-kor sikerült elaltatnom. Én is elszundítottam, de fél 3-kor jött egy nővérke, hogy le kéne menni a 4. emeletre az orr-fül-gégészetre vizsgálatra. Vacilláltam, de végül felébresztettem, nehogy emiatt ne engedjenek haza minket (hogy nem lesz meg ez a vizsgálat). Mindent rendben talált a füldoki, de vissza már nem tudtam altatni, így elég hosszú volt a délután.

4 körül raktam föl Bojkának egy pisigyűjtő zacskót, majd 5 körül jött a "szőrös" papa látogatni.
Sikerült elég pisit kinyerni, és azzal is minden rendben volt hál'Istennek!

Riti és mama fél 7 körül jöttek. Kimentünk hozzájuk az előtérbe, és ott Bojka mama vállán pihengetett, Riti meg az ölemben ült és bújt ezerrel. "ITT AKAJOK MAJADI VELED" - ezt mondogatta. Próbáltam megmagyarázni neki, hogy itt csak beteg gyerekek lehetnek, és Ő szerencsére egészséges. Engem is fojtogatott a sírás, de sikerült tartanom magam Riti előtt, és végül úgy ment el, hogy nem volt hiszti (mama megígérte Neki, hogy Ő kezelheti a liftet).

Bojka már nagyon készen volt. Megmostam a fogát, megkapta az esti gyógyszereit, és fél 8-kor leültem Vele a gőzgép elé. Negyed órát ment, azalatt el is aludt, letettem az ágyába, és 8-kor én is lefeküdtem, mert a sok izgalomba és a kevés vízivás miatt migrénem lett.

Anyuval behozattam az Életkorongot, egész éjjel használtam (rakosgattam a jobb és bal halántékomra, de közben jókat aludtam is), és reggelre teljesen elmúlt a fejfájásom:)
A torkom viszont egyre rosszabb volt (fájt, kapart és köhögő-rohamok törtek rám, de nem szakadt föl semmi).

A második kórházi éjszakánk túl hamar ért véget. Ennek oka a szobák közötti üvegfalak, és hogy a szomszéd kórteremben lévő nagylány rosszul volt, felkapcsolták Nála a nagy villanyt, ami miatt nálunk is fényár keletkezett. Mindez hajnali fél 6-kor történt. Bojka azt hitte, már reggel van, és boldogan felkelt. Szerencse, hogy előtte este időben lefeküdtem, így 9 órát volt alkalmam aludni még így is. A fejfájásom is elmúlt, és nagyon bizakodtam, hogy ma hazaengednek minket, így jókedvűen indult a reggelünk.

6-kor lesétáltunk egy emeletet, ahol az italautomatából vettem egy cappuccino-t. Tuti nem volt 100% paleó, de nagyon jól esett testemnek-lelkemnek:)

Reggeliztünk, és a délelőtt további részét a folyosón töltöttük. Próbáltam elkapni a megfelelő alkalmat, amikor "letámadhatom" a dokit a kéréssel: haza akarok menni!
Szerencsém volt, épp jött az Ihász Bogi anyukája (Zsuzsa doktor néni). Beszélgetett egy csomót a személyzettel, aztán amikor már kifele ment az osztályról, utána szaladtam és megszólítottam. Először nem ismert meg (a fogyásom miatt), de bemutatkoztam Neki, és vázoltam a helyzetünket. Nem biztatott semmivel, Ő is csak azt mondta, hogy ilyen esetekben 3 napot szokták bent tartani a gyereket.  nem Érveltem a pocaklakómmal és a fertőző betegekkel, mire visszajött velem, hogy megnézi a Bori kartonját.

9 után volt a vizit. Bojka pont csúnyán köhögött, de a vizsgálat során a doi mindent rendben talált. Már épp elő akartam állni a kérésemmel, amikor elkezdte mondani, hogy a kolléganője addig rágta a fülét, hogy engedjen minket haza, hogy belement, bár nem szívesen. Mert ugye még kéne gyógyszereket szednie, amiket nem tud felírni nekünk, amíg papíron még bent fekszünk. Mondtam, hogy ez nem probléma, a gyógyszertárban tudok recept nélkül is gyógyszert szerezni ismeretséggel. Végül azt mondta, hogy na jó, délután hazamehetünk, addig még kapja itt bent a szájba fújós gyógyszereket, és otthon csak Ambroxol-t kell szednie (kanalas orvosság), ami nem vény köteles.

Nagyon be voltam már sózva, össze is voltam pakolva, szóltam anyunak. hogy jöhetnek értünk, 11 után megkérem a nővérkéket, hogy adják be Bojkának a szájba fújós gyógyszereket, és hazamegyünk ebédelni és otthon alszunk a saját ágyunkban. De a nővérkék nem voltak együttműködőek, így hazaindultunk a gyógyszerek bevétele nélkül.

Itthon gyorsan lefürdettem a Bojkát, a haját is megmostam, megebédeltettem, megitattam Vele egy adag Ambroxol-t, és délben már ágyban volt. Aludt fél 4-ig:)

Ahogy felébredt, visszavittem a kórházba, hogy megkapja a gyógyszereit. Nagyon leszúrtak a nővérkék és a Zsuzsa doktornő is, hogy se szó, se beszéd hazamentünk, pedig a főorvos úr csak délután akart minket hazaengedni. Meghallgattam a mondandójukat, nem magyarázkodtam, csak kértem a gyógyszereket.
A folyosón ültünk negyed órát a gőzgép előtt, majd kapott kér szájba spray-t is, és eljöttünk. Az egyik nővérke odavetette, hogy ha már úgyis Dombóváron vagyunk, és papíron még bent fekszünk, jöjjünk be holnap is kétszer a gyógyszerekért, és holnap után reggel is, akkor már megkapjuk a zárójelentést is. Beleegyeztem, hisz ez Bojka érdeke (még mindig elég zörgős volt a lélegzése).

A pocaklakóm nagyon jól viselte a kórházi tartózkodást, és az extra fizikai és lelki terhelést. Se görcs, se keményedés! Ennek nagyon örültem, és már most büszke vagyok harmadik gyermekemre (is)!