Tánti találta a neten, el is mentünk Csibrákra megnézni, cuki volt, Ritával rögtön kapcsolatba lépett (az ölébe mászott és nyalogatta):
Este a második tortázásnál azt mondta, hogy a tegnapi kívánsága (a gyertyafújásnál) valóra vált:) Kutyát kívánt, és ma beígértünk Neki egyet.
Hazafelé nem beszélt róla, nevet sem keresett neki, az esti imánál hozta először szóba: "ilyenkor hol lenne a kutya?"
Mikor a gyerekek lefeküdtek és a vendégek elmentek, Gáborral leültünk megbeszélni a kutya-dolgot, és mindketten úgy éreztük, hogy nem most, és nem ezt a kutyust.
Jön a tél, a sok mínusz fok, és a kis kölyök még fázna kint. Nem akarjuk beszoktatni a házba, és ha úgy kezdenénk, hogy bent lehet, utána nem tudnánk kirakni.
Nagyfajta kutyus. Anyja kivasz, apja golden retriever. Mindkettőt láttuk, és marha nagyok. Talán jobb lenne egy kisebb termetővel kezdeni.
Elnapoltuk a kutya-projektet tavaszra. Én is nagyon csalódott voltam, elsirattam, de a Ritát még jobban sajnáltam, hogy csalódni fog.
Másnap reggel se emlegette Rita a kutyáját, ebéd előtt Gábor elment Vele sétálni, megbeszélte Vele, hogy nem ez lesz a kutyája. Szomorú volt, de nem eléggé. Fura, hogy nem borult ki, nem könyörgött, meg se próbálta megváltoztatni a véleményünket,
Vajon miért? Még nem hitte el igazán, vagy nem is vágyott igazán kutyára?!?! Elég volt Neki, hogy fél órát simogatott egy puha kis szőrpamacsot?
Remélem, hogy ezek közül valamelyik, és nem azért ilyen, mert magába zárja a negatív érzéseit ezzel kapcsolatban, aztán egyszer csak robban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése