2011. december 19., hétfő

Rita és a szobatisztaság

Rita 2 éves is elmúlt, de még nem érzett rá a szobatisztasággal járó előnyökre. Utálja, amikor tisztába tesszük, főleg kaki után, ezért le is szokta tagadni a pelus tartalmát, még akkor is, ha már a szemünket is csípi a szag:(

Ez eléggé elkeserít, hisz én úgy terveztem, hogy a nyáron elhagyjuk a pelust. De Ritát nem érdekelték az én terveim, makacsul ragaszkodik a pelenkához.

Azért látszik néha egy-egy reménysugár.

Októberben már volt pár alkalom, amikor sikerült a bilibe alkotnia, és egyszer apa felügyelete mellett a wc-be is, aztán azóta megint semmi. Már a bili szóra elkezdett tiltakozni, rá se volt hajlandó ülni, én meg nem erőltettem.

Most szombaton aztán a mama megint ért el komoly sikereket ebben a témában: Rita pisilt és kakilt is a wc-be, és még a wc-szűkítőt se kellett elővenni. Sajnos épp nem voltam jelen a nagy eseménynél (bevásárlás), de este a fürdetés előtt Rita nekem is megmutatta, hogy tudja használni a wc-t: ráültettem, kértem, hogy pisiljen, és Ő belepisilt:)

Azóta megint minden a pelusba megy, hiába próbálom ellesni, mikor készül a dologra, minden pukinál ültetem a wc-re, nem sikerül. Ekkor mindig megnyugtatom, hogy nincs baj, csak szóljon, ha úgy érzi, jön a kaki. Emlékeztetem, hogy anya is, apa is, sőt a nagyszülei is a wc-be kakilnak, sőt, az Elmo is!!!

Kíváncsi leszek mikorra lesz szobatiszta, és már nagyon várom, hogy ne kelljen azókba az óriási pelusokba becsomagolni a popsiját:)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése