Ezzel a mondattal fogadtak sokan a sétányon, amikor ma délután lementem a gyerekekkel. Rita a kezemet fogta, jól látható helyen volt, a kis Borikát hiányolták az "ismerősök".
A hátamon volt a Manducában, és olyan csöndben volt, hogy amikor elaludt, és mozdulatlan is lett, néha én is elfelejtettem, hogy velünk van Ő is:)
Jó volt így, tudtam a Ritát hintára fel-le rakni, fornettivel etetni, felsegíteni, amikor elesett, stb.
Olyan szívmelengető érzés az emberek reakciója, amikor megcsodálják a Ritát, aztán észreveszik a Borikát is, és csodáskodnak:) Ma még egy kamasz fiú száján is kiszaladt egy "De aranyos baba" mondat, ahogy a haverjaival elhaladt mellettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése